A CSAOSZ szakmai elismerései

A CSAOSZ elnöksége fontosnak tartja, hogy a szakterületen kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégái munkája iránt az elismerését és köszönetét kifejezze. Ezért előbb „A szakmáért”, majd „A csomagolóipar haladásáért” díjakat alapította, a kitüntetési javaslatokat pedig a CSAOSZ tagvállalatok vezetőitől – a szakmától – kéri.

  1. „A szakmáért” életműdíj

A CSAOSZ Elnöksége 2003-ban alapította és a 2004. évi közgyűlés keretében adta át első ízben a csomagolási és anyagmozgatási szakterület első szakmai elismerését.

A díjazottra csak CSAOSZ tagvállalat képviselője tehet javaslatot, de a kitüntetett lehet nem tagvállalati munkatárs is.

A díj odaítéléséről a CSAOSZ Elnöksége többségi szavazással, az éves rendes Közgyűlést megelőző ülésén dönt.

Évente egy díj kerül átadásra, de ettől rendkívüli esetben el lehet térni.

Az Elnökség a díjat posztumusz nem ítéli oda.

A szakmai életműdíj odaítélésének kritériumai:

  • hosszabb időn át (több évtizeden keresztül) végzett szakterületi tevékenység,
  • több területen (fejlesztés, megvalósítás, szakirodalmi munka, oktatás, szervezeti munka stb.)
    végzett aktív, kiemelkedő tevékenység,
  • szakterületi ismertség és elismertség,
  • sikeresen megvalósított, a szakmát fejlesztő munkák, és/vagy sikeres vezetői tevékenység.

Az előterjesztőnek a javaslatában a jelölt kritériumoknak való megfelelését be kell mutatnia, meg kell indokolnia.

A díjazott emléktárgyat kap és nettó 100.000 Ft elismerésben részesül.

A díjazottat a szakmai sajtóban bemutatjuk, méltatása pedig a CSAOSZ honlapon olvasható.

A 2004. óta életműdíjban részesültek listája a CSAOSZ honlapján megtalálható.

  1. „A csomagolóipar haladásáért” díj

„A szakmáért” életműdíj 20. éves története azt mutatja, hogy számos rendkívül értékes kollégára érkezett javaslat, akik azonban a díjkiírás feltételeinek nem mindenben megfelelve nem kaphatták meg az elismerést, noha szakmai munkájuk kiemelkedő, és mindenképpen megbecsülést érdemel.

A CSAOSZ Elnöksége ezért 2016 októberében úgy döntött, hogy újabb szakmai elismerést alapít,
„A csomagolóipar haladásáért”
elnevezéssel.

A 2017. óta díjban részesültek listája ugyancsak megtalálható a CSAOSZ honlapján.

Jelöltre javaslatot csak CSAOSZ tagvállalat vezetője tehet és a díjazott is csak CSAOSZ tagvállalat aktív, vagy nyugdíjas korú munkatársa lehet.

A díj odaítéléséről a CSAOSZ Elnöksége többségi szavazással, az éves rendes Közgyűlést megelőző ülésén dönt.

Évente kettő, kivételes esetben három díj adományozható. A díjat évente egy alkalommal, „A szakmáért” életműdíjat megelőzően adjuk át.

Az Elnökség a díjat posztumusz nem ítéli oda.

A díj odaítélésének kritériumai:

  • legalább 15 éves szakmai gyakorlat,
  • a jelölt által elért műszaki teljesítmény nem csupán vállalati jelentőségű, hanem a csomagolóipar egy ágazatában, vagy a csomagolószer-felhasználók körében teret nyert (előremutató csomagoló­eszköz, csomagológép konstrukció, csomagolástechnológia, környezettudatos tervezési szemlélet, stb),
  • nemzetközi csomagolási pályázaton legalább három alkalommal kapott elismerés,
  • a szakmai utánpótlást szolgáló oktatói, kutatói munka.

Az előterjesztőnek a javaslatában a kritériumoknak való megfelelést be kell mutatnia, meg kell indokolnia. Az 1. feltételnek mindenképpen, a 2. 3. és 4. közül egynek elegendő megfelelni.

A díjazottat a szakmai sajtóban bemutatjuk, a CSAOSZ honlapon pedig a méltatása olvasható.

A díjjal pénzjutalom nem jár, emléktárgyat kap a kitüntetett.